gurulnak szét a bársonypatronok
mederré szabódni áll a löszfal
többedik fecskék fészkelik homok
kripták rámpáját főutcahosszal
akinek nem megy állni tétováz
álmában zúz melósbusznyi haver
nincs mit tagadni rég nincs már ukáz
bandzsa megálljparancsa taccsraver
dőltükben is villám a bődület
egymilliólájknyi hátországuk
coelhózgat csöndesen magának
visszacsatol műfarkat műfület
míg műgolyónyi műtávolságok
eldurrani gödrökben megállnak

száznyolcanként pergeti érveit
állatot az árváknak azt talán
számontartótisztújítás segít
lyukat beszélni éhes vasfalán
minden újabb húzás rozsdát perget
szűkszavú nyomatékkulcs a szívhez
cipelgeti a racsnihil terhet
visszmenetben lényegül a sávhoz
merrül a tér az idő mikordul
ha a föld fogsarkából kiferdül
ni mert a hős csorba a lágy konok
szekrényekből üvölti ki báját
puffogtatva génhiönhibáját
gurulnak szét a bársonypatronok