száznyolcanként pergeti érveit
állatot az árváknak azt talán
számontartótisztújítás segít
lyukat beszélni éhes vasfalán
minden újabb húzás rozsdát perget
szűkszavú nyomatékkulcs a szívhez
cipelgeti a racsnihil terhet
visszmenetben lényegül a sávhoz
merrül a tér az idő mikordul
ha a föld fogsarkából kiferdül
ni mert a hős csorba a lágy konok
szekrényekből üvölti ki báját
puffogtatva génhiönhibáját
gurulnak szét a bársonypatronok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése